AUTÓPLUSZ2020 Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére

Tájékoztató az AUTÓPLUSZ2020 pályázat értékeléséről

Az AUTÓPLUSZ2020 pályázatra 217 db pályázat érkezett. A Nemzeti Szociálpolitikai Intézet munkatársai első körben a befogadási jogosultságot vizsgáltak, azaz, hogy a pályázó magánszemély-e.

Amennyiben a pályázó megfelelt a befogadási feltételeknek, utána a formai ellenőrzés történt meg. Az ellenőrzés azt vizsgálta, hogy a magánszemély életvitelszerűen kerekesszékes-e és megfelelő kategóriában (önálló személygépkocsi használó vagy hozzátartozója gondoskodik a személygépkocsival történő szállításáról) pályázott-e valamint, hogy minden igazolást benyújtott-e a pályázatához.

Az a pályázó, aki a formai ellenőrzésen megfelel, jogosulttá válhat a támogatásra. Mivel a pályázók több mint ötszörös támogatási igényt nyújtottak be, mint a pályázati keretösszeg, ezért egy objektív pontozási skála alapján rangsorolni kellett őket.

Az NSZI munkatársai és a MEOSZ munkatársai külön-külön, azonos pontozási skála alapján rangsorolták a pályázókat.

A pontozási szempontok az alábbiak voltak:

  • kerekesszék típusa
  • a gépjármű felhasználás célja (sport, orvosi ellátás, művészeti tevékenység)
  • a családban élő gyermekek száma
  • a családban van-e további jogosult mozgáskorlátozott személy
  • a gépjármű átalakítás formája
  • munkaviszonyban, képzésben, oktatásban részt vesz-e a pályázó
  • lakókörnyezet típusa

A fenti szempontok alapján alakult ki a végső sorrend.

Az Értékelő Bizottsági Tagok, akik az EMMI, a MEOSZ és az NSZI munkatársai közül kerültek ki, a két kategória szerinti pályázók pontszámait összevetették és azokból egységes, azonos listát alakítottak ki.

Miután elkészült az egységes lista, a legnagyobb pontszámtól haladva a pályázati keretösszeg kimerítéséig, az Értékelő Bizottság kiosztotta a javasolt támogatási összegeket.  Amint a keret kimerült, az adott pontszámnál meghúzta a határt, és az alatt a többi igénylő tekintetében forráshiányossá minősítette a pályázatot.

Fülöp Attila az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért felelő államtitkára tíz százalékos csökkentést javasolt az igényelt támogatási összegekkel kapcsolatban, annak érdekében, hogy még több pályázó tudjon bekerülni a támogatottak közé. Az Értékelő Bizottság a javaslatot egyhangúlag elfogadta és ez alapján módosította a döntési listát. A csökkentésnek köszönhetően a 74 pályázó helyett 80 személy került támogatásra.

A formailag megfelelt pályázók esetében bár mindenki teljesítette a támogatási feltételeket, azonban a pályázati keretösszeg korlátozta a kiosztható támogatások számát.

----------------------------------------------

NYERTES LISTA

AUTÓPLUSZ2020

Hirdetés dátuma: 2020. február 25.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. (Nemzeti Szociálpolitikai Intézet) által meghirdetett „Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére” – AUTÓPLUSZ2020 című pályázati programra beérkezett pályázatok bírálata a Pályázati felhívásban és útmutatóban foglaltak szerint megtörtént.

A pályázati programra 217 darab pályázat érkezett be, amit az értékelő bizottság tagjai objektív pontozás szempontrendszer alapján leértékeltek. A programra 241.000.000 Ft keretösszeg állt rendelkezésre, a pályázók 684.000.000 támogatási igényre nyújtottak be összesen támogatást.

Dr. Tóth Tibor a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója az értékelő bizottság javaslata alapján az alábbi pályázatokat támogatja:

Kódszám

A pályázó neve

A megítélt támogatási összeg

AUTÓPLUSZ2020-A-407

Madarász Dezső

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-510

Dani Gyöngyi

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-424

Dobosi Mária

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-331

Navratyil Sándor

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-746

dr. Matusek Nikolett

2 700 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-350

Munkácsi Valéria

1 350 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-340

Zsolnai Attila

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-423

Marosvölgyi Gábor

3 150 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-604

Takács Zsolt

2 250 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-701

Kertész Tamás

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-315

Barna Judit

2 700 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-374

Jávor Marietta Laura

1 800 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-414

Komjáthy Zsolt László

2 700 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-556

Pokornyi Tamás

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-314

Kovács László

2 250 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-326

Dávid Krisztina

2 250 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-359

Hajdu Szabolcs

2 700 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-434

Gálné Bosák Vivien

3 150 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-467

Szirovicza Erika

1 800 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-504

Poór Aranka

2 250 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-519

Dr. Jancsó Tamás

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-539

Vaszil György

1 350 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-644

Horváth Anikó

2 250 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-660

Varga Katalin Eszter

2 250 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-549

Dudás Sándor József

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-311

Pataki Zsolt Ferenc

2 250 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-401

Ferencz Jenő

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-465

Mayer Andrea

3 150 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-742

Mészáros Gyula

2 700 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-321

Szolnoki Szabolcs

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-334

Szabó Attila

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-335

Bruder Judit

2 700 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-397

Tóth Zoltán

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-493

Németh Attila

3 150 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-505

Lovas Miklós

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-677

dr. Lelkes Ákos

3 150 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-716

Prekop Henriett

1 800 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-297

Csajági Zsolt

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-322

Tarjányi István

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-440

Miholecz Judit

2 700 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-713

Vasas Vanda

2 700 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-395

Molnár Csaba

2 250 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-356

Fehérváry Tünde

2 250 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-610

BÁRSONY BOGI

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-345

Mezei Adrienn

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-332

Zsóka Marcell Tamás

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-351

Stvorecz Viktor

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-662

Borsos Dóra Anna

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-692

Németh Georgina

1 800 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-704

Csángó Dániel

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-399

Verebélyi Dániel

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-422

DOMONYI ZSOLT

1 800 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-544

Czimer Xavér

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-571

Barta Barbara Katinka

2 250 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-637

Balogh Zoltán Attila

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-655

Kolozsi Kristóf

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-452

Khidirov Amir

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-309

Tardy Krisztina

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-330

Tauber Alex Attila

1 800 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-461

Pintér Gergő József

1 800 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-488

Salamon Fanni

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-542

Benke Kristóf

3 150 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-772

Tóth Marcell Gábor

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-478

Tőzsér Csaba

3 150 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-316

Kondor Emma Judit

3 150 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-360

Szatmári Ádám

3 150 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-417

Reményi Zsolt

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-475

Dancs Mihàlyné

1 350 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-597

Balogh Boglárka Janka

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-636

Szilágyi Fanni Petra

2 700 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-705

Szilagyi Adam

2 700 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-748

Fehér Katalin

2 700 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-653

Daróczi Dorottya Flóra

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-576

Salzinger Laura

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-499

Igali Zsuzsanna

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-373

Szőnyi István Gergely

3 150 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-390

Gerencsér József

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-408

Varga Olga

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-B-520

Stefanovics András

3 600 000 Ft

AUTÓPLUSZ2020-A-319

Kovács Ervin

3 600 000 Ft

--------------------------------------------

Pályázati Felhívás

 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felkérésére a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet

„Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére”

(AUTÓPLUSZ2020) címmel

A pályázat meghirdetésének napja: 2020.11.04.

A pályázat hivatkozási száma

AUTÓPLUSZ2020

A pályázat kiírója

Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft.

A pályázat célja

A pályázati program célja az aktív kerekesszéket, elektromos kerekesszéket, és elektromos mopedet használó súlyosan mozgáskorlátozott személyek önálló életvitelének támogatása, közlekedési lehetőségeik javítása egy állapotuknak megfelelő gépjármű beszerzésének támogatásával.

A pályázat célcsoportja

A pályázati program célcsoportját azok a súlyosan mozgáskorlátozott személyek alkotják, akik szakorvosi indikáció alapján, életvitelszerűen kerekesszéket, elektromos kerekesszéket, és elektromos mopedet (együttesen: kerekesszéket) használnak és a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményrendszerének keretében a fogyatékos állapotuk sajátossága miatt nem tudtak megfelelő személygépkocsit vásárolni.

Támogatható programok, a támogatás mértéke

A pályázatban a támogatott tevékenység a jogosult(ak) igényeinek megfelelő, akadálymentes, új vagy használt személygépkocsi vásárlása.

A támogatás mértéke

Pályázható támogatás:

Pályázni a vételár függvényében az alább megjelölt összegekre lehet, figyelemmel arra, hogy az elnyerhető támogatási összeg legfeljebb a személygépkocsi vételárának 50%-a, de maximum 4.000.000 Ft lehet.

Pályázható összegek:

  • 1.000.000 Ft
  • 1.500.000 Ft
  • 2.000.000 Ft
  • 2.500.000 Ft
  • 3.000.000 Ft
  • 3.500.000 Ft
  • 4.000.000 Ft

A személygépkocsi vásárlásához önrész biztosítása szükséges. Az önrészt a Pályázónak egyedi úton kell biztosítania (készpénz, hitel stb.).

Vételár alatt kizárólag a gépjármű bruttó árát értjük.

E pályázati program keretében segédmotoros kerékpárnak minősülő jármű, gép meghajtású kerekesszék beszerzése, vezetést könnyítő átalakítás nem támogatható!

A program forrása

A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg: 241.000.000 Ft, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az NFSZK között létrejött támogatói okirat biztosít.

Forrás megnevezése: Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. sz. melléklete XX. EMMI fejezet 20/20/06 Fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása.

Támogatásban részesíthetők köre, beadható pályázatok száma

A pályázati programra kizárólag magánszemélyek pályázhatnak, az alábbi kategóriákban:

„A” kategória

Ebben a kategóriában kizárólag azok a súlyos mozgáskorlátozott személyek pályázhatnak, akik önállóan – szállítást vállaló nélkül – vezetik a gépjárművet.

„B” kategória

Ebben a kategóriában azok a súlyos mozgáskorlátozott személyek pályázhatnak, akik szállítást vállaló személlyel veszik igénybe a gépjárműtámogatást.

Azok a pályázók, akik vezetői engedéllyel rendelkeznek önállóan, illetve azok a személyek, akik nem rendelkeznek vezetői engedéllyel, szállítást végző személy, szállítást vállaló nyilatkozata alapján igényelhetik a támogatást.

A pályázat nyilvános, egy pályázó csak egy kategóriára pályázhat.

A gépjármű beszerzés részletes folyamatát a Pályázati Felhívás és Útmutató tartalmazza.

A pályázati elbírálás főbb szempontjai:

  • A pályázó életkora, kerekesszék típusa és az egy háztartásban élő további jogosultak (súlyosan mozgáskorlátozott személyek) száma illetve a közös háztartásban élőgyermekek száma
  • Pályázó 16 éven aluli gyermekét egyedül nevelő
  • A gépjármű felhasználási célja szerinti (milyen célból, milyen távolságra)
  • A pályázó aktivitása szerinti (sportolás, önkéntes munka, keresőtevékenység, tanulói státusz)
  • A pályázó lakóhelyének közlekedési jellemzői alapján
  • A megpályázott gépjárművel kapcsolatos adatok alapján

A pályázati program megvalósítási időszaka

A megvalósítási időszak 2021. február 01-től 2021. december 31-ig tart.

Javasoljuk, hogy a pályázó a fenti időszak figyelembevételével úgy nyújtson be pályázatot, hogy a kiválasztott gépjármű kifizetése legkésőbb 2021. december 01-ig, az átírása pedig 2021. december 31-ig történjen meg. 2022-ben már nem áll módunkban támogatási összeget kifizetni.

Javasoljuk a pályázat benyújtásakor a kereskedővel egyeztetni, hogy a kiválasztott gépjármű modell megérkezik-e a megjelölt dátumig.

A pályázat benyújtásával kapcsolatos információk

Jelen pályázatot kizárólag az NFSZK pályázatkezelő, internetes felületén, a HAPI Pályázatkezelő rendszeren keresztül lehet benyújtani.

A pályázatkezelő felület elérhetősége: https://hapi.nfszk.hu/

FONTOS! A pályázat benyújtáshoz először magányszemélyként regisztrálni kell a HAPI Pályázatkezelő rendszerének felületén! A regisztráció a pályázat benyújtása után, akkor válik érvényessé, ha a pályázathoz csatolt iratok adatai megegyeznek a HAPI rendszerben rögzített adatokkal!

FONTOS! A regisztráció során a „Magánszemélyként regisztrálok” jelölőnégyzetet be kell pipálni!

A pályázókkal való kapcsolattartás a pályáztatási eljárás során a HAPI saját levelező rendszerén keresztül történik. A regisztrált felhasználók a rendszer által generált leveleket a regisztrációkor megadott email címre is megkapják!

A HAPI használatával kapcsolatos fogalmakról, menüpontokról és részletes használatáról a hapi.nfszk.hu főoldalon található magánszemély részére szóló Felhasználói Kézikönyvben olvashat. Kérjük, figyelmesen olvassa el a tájékoztatót a rendszer használata előtt!

Pályázat benyújtása

A pályázatot kizárólag a HAPI Pályázatkezelő rendszerén keresztül, online lehet benyújtani!

A pályázat benyújtását a HAPI Pályázatkezelő Rendszer magánszemély részére szóló, a Felhasználói Kézikönyvében, illetve a Pályázati Felhívás és Útmutatóban leírtak szerint kell elvégezni!

Benyújtási határidő: 2021. január 15.

További információk

FONTOS! Határidőben benyújtott pályázatnak az minősül, amely a HAPI rendszerében a benyújtási határidő napján 23 óra 59 percig véglegesítésre került. Ezt követően már nem lehet véglegesíteni és benyújtani a pályázatot.

Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. Hazai Támogatások Programirodája.

E-mail: autoplusz2020@nfszk.hu

Telefon: +36 20 4466-078, +36 1 450 3244

A pályázattal kapcsolatos kérdéseket kizárólag e-mailben lehet feltenni.

Hivatalos válasznak – melyekre hivatkozni lehet - csak az írásban adott válaszok minősülnek. Javasoljuk, hogy a pályázási időszak során folyamatosan kísérjék figyelemmel a Gyakran Ismételt Kérdéseket a www.nfszk.hu oldalon.

Sikeres pályázást kívánunk!

 

                                                                                                           Dr. Tóth Tibor

                                                                                                              ügyvezető

 

Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) - AUTÓPLUSZ2020

  1. Ha a pályázó gondokolt (gondnokság alá helyezett személy), akkor pályázhat-e az kiírásra?

A gondnokolt lesz a pályázó és gondnok, a törvényes képviselő fog aláírni a pályázati folyamat során.

  1. A pályázaton való részvételhez szükséges-e a foglalkoztatási jogviszony, a munkahely?

Nem szükséges munkaviszonnyal rendelkeznie a pályázónak. A munkaviszony megléte előnypontszámot jelent, ezért szerepel a pályázati kiírásban.

  1. A foglalkoztatásokon, gyógytornán, orvosi vizsgálatokon való rendszeresen részvételt igazolni kell hivatalos dokumentummal?

Igen. A Pályázó rendszeres (legalább heti 1-szeri) orvosi kezelésről, rehabilitációs ellátásról, fejlesztésre járásról szóló hivatalos igazolással (háziorvos, fejlesztő szakember, szakorvos által kiadott).

  1. Milyen típusú autót vehetünk, van-e erre korlátozás?

A pályázat keretében új vagy használt autó is lehet vásárolni. A használt autó az adás-vételi szerződés aláírásakor nem lehet több mint 6 éves.

  1. Az vásárlások lebonyolítására van-e kijelölt autókereskedés?

Nincs meghatározva, hogy kell a gépjárművet megvásárolni.

  1. Milyen felületen lehet beadni pályázatot?

A pályázatot a HAPI Pályázatkezelő Rendszer felületén lehet „beadni”. A pályázatkezelő felület elérhetősége: https://hapi.nfszk.hu/

FONTOS! A pályázat benyújtáshoz először magányszemélyként kell regisztrálni a HAPI felületén! A regisztráció a pályázat benyújtása után, akkor válik érvényessé, ha a pályázathoz csatolt iratok adatai megegyeznek a HAPI rendszerben rögzített adatokkal!

  1. Lehet-e pályázatot benyújtani, ha valaki már pályázott gépjárműszerzési támogatásra a LEHETŐSÉGAUTÓ pályázati kiírás keretében?

Ha valaki a LEHETŐSÉGAUTÓ pályázati konstrukción már nyert az elmúlt 5 éven belül meg is vásárolta a gépjárművet, akkor nem adhat be pályázatot az AUTÓPLUSZ2020 pályázatra. Azonban, ha végül elállt a támogatástól, akkor nyújthat be pályázatot.

Ha valaki a LEHETŐSÉGAUTÓ pályázaton gépjármű átalakítási támogatásban részesült, akkor adhat benyújthatja a pályázatot az AUTÓPLUSZ2020-ra.

Ha valakinek most van folyamatban a LEHETŐSÉGAUTÓ pályázaton az elbírálás, vagy már elbírálták pályázatát és nyertek támogatási összeget, de még azt nem használták fel és nem is fogják felhasználni, akkor pályázhatnak az AUTÓPLUSZ2020 pályázatra. De fontos tudni kell, hogy jelen pályázat döntése legkorábban 2021. február közepére várható.

  1. Lehet-e pályázatot benyújtani, ha valaki rendszeresen speciális „gyógybabakocsit” használ?

Igen ebben az esetben is lehet pályázatot benyújtani.

  1. Az személy, aki kísérő által irányított kerekesszéket használ és a tavalyi évben is pályázott, pályázhat-e az idén az AUTÓPLUSZ2020-ra?

Ha az előző évben kiírt AUTÓPLUSZ pályázatra adott be pályázatot, de támogatási összeget nem nyert, akkor adhat be pályázatot az AUTÓPLUSZ2020-ra is.

Ha az elmúlt három évben (2017.; 2018.; 2019.) adott be pályázatot és nyert is támogatási összeget, akkor az AUTÓPLUSZ2020 pályázati kiírásra nem adhat be pályázatot.

  1. Mi a teendő, ha regisztrációkor nem tettem a „Magánszemélyként pályázok” jelölőnégyzet be a pipát? Vagyis nem magánszemélyként regisztráltam.

Próbálja meg újra, úgy, hogy elhelyezi a pipát és magánszemélyként regisztrál. Ha erre a rendszer hibaüzenetet küld vissza, akkor a pályázati felhívásban megadott e-mail címre a kollégánknak, a pontos adatok (név, e-mail cím) megadásával jelezze ezt. Amint a korábbi téves regisztrációt a rendszergazda törölte értesítést küldünk erről.

  Kapcsolódó fájlok

  • AUTÓPLUSZ2020 FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

  • Magánszemélyek részére HAPI Kézikönyv

Információs és koordinációs pontok