A Munkahelyi Gyakorlat (MHGY) programot – értelmi sérült fiatalok integrált munkavállalását elősegítő iskolai modult – a Salva Vita Alapítvány dolgozta ki, amelyet elsőként 1996-ban egy fővárosi készségfejlesztő speciális szakiskolában vezettek be.
A Munkahelyi Gyakorlat Program a speciális szakiskolák és készségfejlesztő speciális iskolák értelmileg akadályozott tanulóit készíti fel munkavállalásra, a felnőtt életre. A gyakorlat során a tanulók az iskolai foglalkozások mellett az oktatásba beépítve, heti egy alkalommal különböző nyílt munkaerő-piaci munkahelyekre járnak dolgozni. Egy munkacsoport két, maximum három tanulóból áll, akiket iskolai segítő kísér. Minden munkahelyen két-két hónapot dolgoznak, majd munkahelyet váltanak. Így az iskolai oktatás végére többféle munkahelyet, változatos munkatípusokat ismernek meg településük különböző pontjain. Megtanulják elfogadni a munkahelyi elvárásokat és megismerik a különböző munkahelyi kultúrákat. A program hozzájárul ahhoz, hogy a résztvevő értelmi sérült fiatalok felkészültté váljanak a munkavállalásra, a munkáltatók pedig nyitottá alkalmazásukra.
A program módszertanát a bevezetést követően több iskola is átvette, 2002 márciusában az EMMI jogelődjeinek, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, valamint az Oktatási Minisztérium támogatásával, a Munkaerőpiaci Alap Rehabilitációs Alaprész és a Fogyatékos Gyermekek, Tanulók Felzárkóztatásáért Országos Közalapítvány (mint a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány egyik jogelődje) finanszírozásából, a Salva Vita Alapítvány szakmai vezetésével megkezdődött az MHGY program országos telepítése. Évről évre újabb iskolák nyerték el pályázat keretében azt a lehetőséget, hogy bevezessék a programot, melyhez anyagi és szakmai támogatást is kaptak.
Elkészült egy tájékoztató füzet „Gyakorlat teszi…” címmel.
A Salva Vita Alapítvány 2004-ben elkészítette, majd a gyakorlati tapasztalatokra támaszkodva 2007-ben átdolgozva újra kiadta a programhoz kapcsolódó módszertani kézikönyvét, melyet az Alapítvány terjeszt.