Felismerve azt a tényt, hogy a szakiskolát befejező diákok elveszettnek érzik magukat a munka világában és nincs hathatós segítségük az elhelyezkedésben, a Közalapítvány „A speciális szakiskolában végzett fiatalok elhelyezkedését segítő iskolai alternatív munkaerő-piaci szolgáltatás-modell fejlesztésének támogatása” című modellkísérleti program keretében arra vállalkozott, hogy a Támogatott Foglalkoztatás módszerére épülő alternatív munkaerő-piaci szolgáltatást dolgozzon ki, mely kifejezetten a szakiskolák végzős illetve végzett diákjai részére nyújt munkaerő-piaci szolgáltatást.
A modellprogram konkrét célja az iskolai munkaerő-piaci szolgáltatás-modell kidolgozása és kipróbálása volt egy kiválasztott intézményben.
A fejlesztés szorosan illeszkedett a KOMP program – MHGY program – iskolai alternatív munkaerő-piaci szolgáltatás életpálya-tervezési ívébe azáltal, hogy épített a felsorolt és már megvalósult fejlesztések eredményeként létrejött szolgáltatások összeillesztésének lehetőségére.
A program két tevékenységi körben valósult meg:
Egyrészt az iskolai tevékenység keretében kialakításra került a szolgáltatási team, elkészült a szolgáltatási terv, megtörtént a programba vonás előkészítése, a bevont tanulók/fiatalok egyéni és/vagy csoportos felmérése, felkészítése a munkavállalásra. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a kapcsolatépítés a helyi munkaerő-piaci szereplőkkel, feltárásra kerületek a munkakipróbálást, munkahelyi gyakorlatszerzést biztosító helyszínek, megtörtént a munkahely felkészítése, a munkaközvetítés, a betanítás, beillesztés és a sikeres elhelyezést követően a nyomonkövetés.
Másrészt a módszertan kidolgozói a monitoring és szakmai fejlesztési tevékenységek keretében rendszeres monitori tevékenységgel, a monitorozás tapasztalataira épített szakmai támogatás és konzultáció biztosításával nyújtottak segítséget a kísérleti programban résztvevő iskola számára.
A megvalósítás során beérkezett tapasztalatok felhasználásával a Támogatott Foglalkoztatás módszertanára épülő speciális szolgáltatási modell került kialakításra.
A Szakiskolai Alternatív Munkaerő-piaci Szolgáltatás keretében az iskola segíti elő a programba bevont diákok elhelyezkedését, közvetlenül az iskolai éveik befejezése után.
Munkahelyeket tár fel, összehangolja a potenciális munkáltatók és a programba bevont diákok igényeit, munkapróbák segítségével biztosítja, hogy a megfelelő partnerekhez a megfelelő munkatársak kerüljenek. Az iskola a SZAMSZ keretében segíti a tanulók külső munkahelyeken történő beilleszkedését és a munkafolyamatok begyakorlását; amennyiben szükséges, felkészítést nyújt a család számára. Az elhelyezést követően is folyamatosan kapcsolatot tart a munkavállalóval és munkáltatóval, probléma esetén segítséget nyújt ennek megoldásában.