Dobbantó programról

A Dobbantó program közvetlen célja egy olyan szakiskolai előkészítő 9. évfolyami program kialakítása és megvalósítása, amely a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető, tartós és súlyos rendellenességével küzdő SNI tanulók számára biztosít olyan egyéni ütemterven alapuló képzést, amely felkészíti őket a többségi oktatásban és képzésben való részvételre, a sikeres továbbhaladásra.

A program közvetett célja, hogy a magatartási és tanulási zavarokkal küzdő, az iskolarendszerű oktatásban lemaradó, vagy a rendszerből már kisodródott 15-25 éves fiatalok számára a szakiskolai képzés bázisán az oktatás vagy a munka világába visszavezető, a sikeres egyéni életút megtalálásához eljuttató lehetőséget biztosítson.

A program vezetője

Bognár Mária

A programot megalapozó anyagok

A Dobbantó projekt indulása idején, 2008-2009 elején jelölték ki a Dobbantóban dolgozó szakértők azokat a fő pontokat, amelyek a továbbiakban megalapozták a program tartalmának kialakítását és az iskolákkal való együttműködést. Ezek a dokumentumok meghatározóak voltak, ugyanakkor a megvalósítás tapasztalatai alapján bizonyos hangsúlyok erőteljesebbek lettek, mások kevésbé tűntek lényegesnek. A módosulások, változások a Dobbantó záró kiadványában érhetők tetten.

A koncepció áttekintést nyújt egyrészt a program keretében fejlesztendő kompetenciákról, illetve azokról a modulárisan felépített tartalmakról, amelyek közvetítése révén megvalósul ez a kompetenciafejlesztés. A koncepció részletesen ismerteti azt, hogy miként valósulhat meg a munka világára történő pedagógiai felkészítés, a pedagógiai gyakorlat egyénre szabottsága, továbbá kitér arra is, hogy miként teremthető meg a pedagógiai elvek szerves beépülése az intézmények gyakorlatába. A koncepció felvázolja a program sikeréhez nélkülözhetetlen intézményfejlesztés és vezetési gyakorlat sajátosságait, továbbá a diáktámogatás rendszerét és módszereit.

A Dobbantó program abban szeretné segíteni a nyertes iskolákat, hogy olyan pedagógiai kultúrát sikerüljön az intézményben kialakítani, illetve megerősíteni, amely képes a korábbi tanulmányaik során lemorzsolódott diákokat megtalálni, a számos iskolai kudarcuk ellenére hozzásegíteni őket egy eredményesebb életpálya-építéshez. Ez különböző fejlesztési utakon keresztül valósítható meg, melyek közül az iskolának kell kiválasztania a számára leginkább járhatót. Az alábbi dokumentum azt mutatja be, hogy a program megvalósításához milyen iskolafejlesztési lépések szükségesek, s miként célszerű megtervezni a fejlesztés folyamatát.

Munkacsoportok

A Dobbantó program munkáját a tartalomfejlesztéstől a diákok nevelési problémáinak kezelésén át az intézményfejlesztésig öt különböző munkacsoport segíti:

  • Diáktámogató munkacsoport
  • Tartalomfejlesztő munkacsoport
  • “Híd a munka világába” munkacsoport
  • Intézményesítő munkacsoport
  • Iskolafejlesztő munkacsoport

Mentorok

  • Dr. Arany Erzsébet
  • Ádám Zsuzsanna
  • Bicsákné Némethy Terézia
  • Bíróné Balog Vilma
  • Drinóczky Viktória
  • Földiné Koczor Tünde
  • Illés Gabriella
  • Lászlóné Falusi Mónika
  • Makai Katalin
  • Mészárosné C. Szabó Edit
  • Nádas Mária
  • Szabó Róza
  • Szívós Józsefné

Educoachok

  • Dr. Bencz Zoltán
  • Hargittai Emese
  • Herczeg Tibor
  • Dr. Horváth Aliz
  • Kaiser János
  • Naderi Mitko
  • Pressing Csaba
  • Ramecz Anita
  • Rehák Judit
  • Szendi Diána
  • Wencz Miklós

  Kapcsolódó fájlok

  • Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

  • Szász Márton Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

  • Göllesz Viktor Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium

  • Martin János Szakképző Iskola

  • Éltes Mátyás Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Gyermekotthon, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat

  • “Esély Pedagógiai Központ” Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó, Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság

  • Harruckern János Közoktatási Intézmény

  • Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Kossuth Lajos Tagintézménye

  • Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium

  • Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola

  • Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola

  • Than Károly Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola

  • Addetur Alapítványi Gimnázium és Szakképző Iskola

  • Esély Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola

  • VM Közép-Magyarországi Agrár-Szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola, Kollégium és VM Gyakorlóiskola

  • Dobbantó iskolafejlesztési stratégia

  • A Dobbantó program tanulásszervezési keretei

  • A Dobbantóban fejlesztendő kompetenciák

  • Kompetenciakártyák

Információs és koordinációs pontok